
Benti kutyás játékok
A koronovírus miatti lezárások, illetve az őszi időjárás következtében előfordulhat, hogy egy kicsit több időt vagyunk kénytelenek otthon tölteni és kevésbé tudunk a szabadban tartózkodni kiskutyánkkal. Azonban nekik ezekben a napokban is szükségük van arra, hogy foglalkozzunk velük, és ha testileg nem is teljesen, de legalább mentálisan lefárasszuk őket.
Ahogy a koronavírus egyre jobban begyűrűzött az életünkbe, a kutyák és az emberek egyaránt bogarasabbak lettek, hiszen a napi mozgásidő megcsappant. Viszont amíg a fizikai gyakorlásnak vannak határai, addig az együtt elvégzett benti játékoknak kevésbé, így érdemes gondolkozni azon, hogy a szokásos benti mókázáson kívül mit lehet még együtt végezni a négylábú családtaggal.
Az elmúlt években a viselkedéskutatók megcáfolták azt a korábbi hiedelmet, hogy a kutyák agya korlátozva lenne, vagyis elismerték, hogy kiterjedt kognitív képességekkel rendelkeznek, ami számtalan új kinti és benti játékot, valamint gyakorlatot tett lehetővé. Az igazán jó hír pedig az, hogy az agy tornáztatása is ugyanolyan fárasztó és örömteli lehet, mint a fizikális mozgás.
Összeszedtünk tehát pár szórakoztató és hasznos játékot, amit a lakásban/házban is kipróbálhatunk.

Interaktív játékok
Mindamellett, hogy számtalan interaktív játék található a boltok polcain, magunk is készíthetünk otthoni hozzávalókból hasonlókat.
Muffin sütőformás játék
Vegyünk egy muffin sütőformát és annyi teniszlabdát, ahány mélyedés van benne. Rakjunk minden mélyedésbe egy jutalomfalatot és rá egy teniszlabdát. Ha szükséges, mutassuk meg a kutyusnak, hogy mi van a labdák alatt és tartsuk addig a sütőformát, amíg fel nem fedezi az összes elrejtett finomságot.
Szőnyeg guriga
Tekerjünk fel egy futószőnyeget és 15-30 cm-enként rejtsünk el benne egy falatot. Hagyjuk, hogy a műveletet kiskutyánk is megfigyelhesse. Amikor a szőnyeget teljesen feltekertük, mondjuk neki, hogy „Keresd meg!”, és hagyjuk, hogy maga göngyölítse fel az ügyet és találja meg a finomságokat. Néhanapján akár a rendes étkezést is tálalhatjuk ilyen módon.
Figyeld közelről!
Tegyünk három nem áttetsző bögrét a padlóra. Mutassunk meg egy jutalomfalatot a kutyának és helyezzük az egyik bögre alá, majd mondjuk neki, hogy „Keresd meg!”. Hagyjuk, hogy kiszagolja a megfelelő bögrét. Amennyiben kiszagolta, vegyük fel a bögrét és ha ott a jutalomfalat, adjuk neki oda. Ha mégsem jó bögre lenne, mondjuk vidáman, hogy „Kár!”, és ismételjük meg a műveletet. Amennyiben 8-10 alkalommal sikerül kiszagolni a jutalomfalatot, jöhet a következő lépés: rakjuk az egyik bögre alá a falatot és keverjünk meg két bögrét egyszer. Ekkor a finomság egy hellyel odébb kerül. Ismételjük meg a „Keresd meg” vezényszót és az egész műveletet. Amennyiben az újabb gyakorlás is 8-10 alkalommal sikeres egymás után, tovább növelhetjük a tétet úgy, hogy mind a három bögrét megkeverjük egyszer, majd pedig többször is felcserélhetjük őket.

Kognitív játékok
A kognitív funkciók olyan ismeretszerzési és gondolkodási tevékenységek, amelyek magukba foglalják többek között a gondolkodást, a tudást, az emlékezést, az ítélkezést és a probléma megoldást. Minél többet tudunk a kutyák kognitív funkcióiról, annál több kreativitást csempészhetünk a tréningekbe.
Választás
Először is hagyjuk a kiskutyánkat, hogy megnézze a jutalomfalatot, amelyet az egyik kezünkben tartunk. Ezt követően ajánljuk fel neki mind a két, csukott markunkat és mondjuk neki, hogy „Válassz!”. Nyissuk ki azt, amelyiket először megszagol. Ha nem abban van a falat, mondjuk neki, hogy „Kár!”, és kezdjük elölről az egészet. Amennyiben már 8-10 alkalommal a jó kezünket választotta, terjesszük ki a műveletet más szituációkra is és hagyjuk neki, hogy jelezze a választását. Menjünk az ajtóhoz és mondjuk „Kint vagy bent? Válassz!”. Hagyjuk, hogy a testbeszéde mondja meg, mit akar és tiszteljük a választását. Vigyek el sétálni pórázon, majd amikor az út két felé ágazik, mondjuk neki: „Erre vagy arra? Válassz!”. Csináljuk ezeket és hasonló gyakorlatokat amilyen gyakran csak tudjuk és meglátjuk, hogy örömmel veszi majd tudomásul kiskedvencünk, hogy mit jelent, amikor választás elé állítjuk.
Tárgyak megkülönböztetése
Kezdjük olyan tárgyakkal, amelyekkel a kutyusunknak már korábban volt dolga. Mondjuk azt, hogy „Labda, fogjad!”, és ösztönözzük arra, hogy az orrával, vagy a mancsával hozzáérjen a labdához. Ismételjük meg ezt a műveletet, amíg azonnal és megbízhatóan el nem sajátította az érintést, majd folytassuk egy másik tárggyal: „Maci, fogjad!”. Most tartsuk mind a két tárgyat a kezünkben, az egyiket pedig kicsit közelebb hozzá és kérjük meg, hogy a közelebbit érintse meg. Ismételjük meg az előbbi műveletet és közben véletlenszerűen cserélgessük a közelebbi tárgyat. Fokozatosan csökkentsük a távolságot, amíg mind a két tárgy ugyanabban a távolságban nincsen és meg tudja érinteni a kért tárgyat magabiztosan egymás után 8-10 alkalommal. Ezt követően adjunk még további tárgyakat a repertoárhoz, beleértve egyet, amit a nevén nevezünk.
Ezeken kívül számtalan kognitív és interaktív játék áll a rendelkezésünkre, amelyet megtaníthatunk kiskutyánknak, például az olvasás, a színek megkülönböztetése, imitáció, vagy festés. Ezekben a napokban csupán a képzeletünk tud határt szabni a számtalan beltéri játéknak, amivel együtt tudjuk fejleszteni a kreativitásunkat és örömteli pillanatokat tölthetünk szőrös barátunkkal.
Forrás: whole-dog-journal.com


One Comment
Pingback: