Bemutatkozás

Miért van a kutyáknak két születésnapjuk?

Biztos vagyok benne, hogy a kutyák kétszer ünnepelhetik a szülinapjukat egy évben. Természetesen az első a legkézenfekvőbb, amikor általában több kistestvérével együtt meglátják a napvilágot. Ezt követik azok a napok, amiket még “családi” körben, anyai biztonságban töltenek. DE elérkezik a pillanat, amikor jön egy ember az életükbe és megváltozik minden. Ezt gondolom én második szülinapnak, amikor gazdi és kutyusa egymásra talál. Velünk ez éppen három éve történt. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elrepülnek a napok, hónapok és évek. Ma már olyan természetes, hogy van egy négylábú követőm, mint az, hogy levegőt veszek. Ez alkalomból mesélek kicsit részletesebben arról, hogyan került hozzánk Zserbóka.

Kiskorom óta imádtam a kutyákat. Ez talán annak köszönhető, hogy két éves koromtól kezdve egy ideig a világ legokosabb vizslájával együtt nőttem fel. Azóta se láttam olyan okos és értelmes kutyát és olyan se akadt még, akivel újból egy tálból cseresznyéztem volna. Mindig is szerettem volna egy saját négylábút, de a belvárosban laktunk, igaz, hogy nagy lakásban, de Anyukám szerint a kutya nem lakásba való. Utólag csak azzal értek egyet, hogy belvárosba nem való a kutya, de lakásba miért ne. Tehát egészen sokáig csak egy vágyálom maradt és csak a szomszéd kutyáját simogattam csodálattal, vagy Apukám kutyáját ölelgettem és puszilgattam.

Itt még elfért kényelmesen az ölemben

Aztán eljött a nap, amikor elköltöztem otthonról, ráadásul egészen Újpestig vitt az utam, ahol már nem is volt kérdés, hogy kell nekem egy négylábú. Szerencsére ezzel nem voltam egyedül, így nagyon hamar elkezdtünk gondolkozni, hogy hogyan és miként jussunk hozzá egy szőrös baráthoz.

Mivel közel lakunk a Rex Állatotthonhoz, ezért természetes volt, hogy oda is ellátogatunk, hátha akad egy kiskutya, aki illik hozzánk. Sajnos engem annyira lesokkoltak a bezárt állatok (korábban még nem jártam ilyen helyen), hogy nem is tudtam szóhoz jutni, pláne komolyabban elgondolkozni, hogy melyik kutyus lenne ideális nekünk. Emiatt ez az ötlet hamar feledésbe merült.

Természetesen az interneten is kerestünk-kutattunk, mi/ki lenne jó nekünk és belefutottunk egy hirdetésbe, amelyben egy talált, fiatal spániel kutyát lehetett örökbe fogadni. Képről nagyon tetszett a kiskutya és az ideiglenes befogadóval való telefonbeszélgetést követően teljesen beleéltem magam, hogy majd ő lesz a mi kedvencünk. Már el is indultunk, hogy találkozzunk a kis spániellel és éppen leparkoltunk (!) a ház előtt, amikor jött a telefonhívás az ideiglenes befogadótól, hogy nem tud megválni a kiskutyától, ezért inkább magánál tartja…

Bárhol kidőlt kiskorában

Persze ez lett a mélypontja a kutyakeresésnek és egy pillanatra elhittem azt, hogy nekem nem is lehet kiskutyám. Szerencsére nem voltam egyedül a dologban, ezért Dávid nem adta fel és továbbra is nézegette a hirdetéseket. Még egy excel táblát is készítettünk, hogy milyen fajtájú kiskutya lenne az ideális számunkra. A jack russel terrier és a spániel voltak előkelő helyen és egyszer csak egy újabb hirdetést mutatott nekem, amiben pár hetes, arany színű angol cocker spániel kölyköket árultak.

Nem volt kérdés, hogy elmegyünk és megnézzük őket, de én előre szóltam, hogy innen tuti nem jövünk vissza kiskutya nélkül. Majdnem Gyöngyösig, pontosabban Nagyrédére kocsikáztunk, hogy megnézzük a spánieleket. Egy család “árulta” őket, akiknek két fajtatiszta angol cocker spánielük volt, akikkel szintén megismerkedhettünk a helyszínen. Tulajdonképpen kedvtelésből tenyésztették a kiskutyákat és véletlenül összejött egy utolsó alom. Ez volt a mi szerencsénk, hiszen rögtön beleszerettünk az apróságokba, akik már akkor olyan játékosak voltak, hogy tudtuk, ezentúl sosem fogunk unatkozni.

Mivel még csak hat hetesek voltak, ezért két hét múlvára beszéltük meg, hogy elmegyünk a mi kutyusunkért és elhozzuk. Ez pont jól jött ki, mert volt elég időnk beszerezni minden szükséges felszerelést. Mindeközben még mindig alig hittem el, hogy lesz egy kiskutyánk, nem mertem elmondani senkinek addig, amíg nincs velünk. De természetesen eljött a nap és izgatottam vágtunk neki az útnak, ami során már tudtuk, hogy visszafele nem lesz ugyanaz.

Miután megérkeztünk jött a nagy kérdés, hogyan válasszunk a három csöppség közül. Végül egy olyan megoldást választottunk, hogy a tenyésztő megfogta őket és amelyik a leghamarabb odajön, az lesz az igazi. Pontosan ezen a napon, három éve ő lett Zserbóka.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük