Hírek és érdekességek

Ünnepeljük együtt az Állatok Világnapját!

Ma van az állatok világnapja, amelynek alkalmából különösen figyeljünk, foglalkozzunk kedvenceinkkel és gondoljunk a vadon élő állatokra is!

Először 1931-ben, Firenzében merült fel az ötlet, hogy ezen a napon rendezzék meg az Állatok Világnapját. Azért pont erre a napra esett a választás, mert ekkor hunyt el Assisi Szent Ferenc, aki az állatok védőszentje. Ő már a saját korában, a 13. században arra hívta fel mindenki figyelmét, hogy élőt és élettelent egyaránt szeretni kell.

A WWF így fogalmaz a világnap alapelvével kapcsolatban: “Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.”.

Forrás: worldanimalday.org.uk

Erre azonban ne csak ezen a napon, hanem az év minden napján legyen gondunk, hiszen háziállataink jóléte csakis rajtunk múlik, mivel egyszer felelősséget vállaltunk értük és ezt életük végéig viselnünk kell. Ezen kívül gondoljunk azokra a veszélyeztetett fajokra is, amelyek eltűnőben vannak a Földön. Nap nap után hallunk és olvasunk róla, hogy mennyi fajt fenyeget a kihalás veszélye és közben tudjuk, hogy ez igenis rajtunk is múlik. Ha megtehetjük, fogadjunk örökbe jelképesen egy vadállatot, hiszen ki tudja mi múlik ezen.

Forrás: wwf.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.