Bemutatkozás

Zserbóka a kutyaiskolában I.

Minden kutya életében eljön az idő, amikor a gazdák elgondolkodnak arról, hogy kell-e esetleg kutyaiskolába menni. Természetesen nálunk is beköszöntött ez a pillanat, még viszonylag fiatal korában Zserbónak és ebben a cikksorozatban szeretnénk megosztani a tapasztalatainkat a kutyaiskolákkal, illetve kutyatréninggel kapcsolatban. Amit mindenképpen szeretnénk leszögezni már az elején, hogy ezek személyes tapasztalatok és a kutyaiskolák nevét nem minden esetben közöljük.

Mivel Zserbó csupán 8 hetes korában került hozzánk, ezért még sokáig csak a lakás berkein belül tudtunk vele foglalkozni, hiszen minden kötelező védőoltásnak meg kell lennie ahhoz, hogy sétálni vigyük újdonsült kiskutyánkat. Elvileg. Merthogy nem egy helyről hallottam már, hogy a gazdik már korábban megismertették a nagyvilággal az új jövevényt. Én elég félős és megfontolt vagyok, ezért inkább az otthon maradás mellett teszem le a voksom. Tehát már alig vártuk, hogy végre levihessük a kis szőrgombócot és nagy nehezen eljött a nagy nap. Amikor is ő nem értette, hogy mi a csudát kell csinálnia. Mondanom sem kell, hogy gondos gazdiként, a nyakörvhöz és a pórázhoz már korábban elkezdtük hozzászoktatni, de egy teljesen új szituációba csöppent és látszott rajta, hogy olyan hirtelen érte a nagyvilág, hogy sehova sem akart menni, nemhogy pisilni vagy kakilni. Eltelt aztán egy-két, majd jó pár nap és kinyílt a csipája. Már nem kellett könyörögni a pisiért, kakiért (amellett, hogy ezt még a lakásban is előszeretettel végezte) és imádott ismerkedni mindennel és mindenkivel, még a földön lévő szeméttel is.

Zserbóka ilyen fáradt volt a foglalkozások után

Már viszonylag hamar felmerült bennünk a gondolat, hogy kutyaiskolába kell vinni a csöppséget, minél hamarabb. Hirtelen meg nem mondom, hogy mikor pontosan, de már pár hónapos korában beírattuk egy közeli kutyaiskolába, mégpedig Dunakeszin. Mivel a családban már több kutya is volt, ezért korábban már én is láttam egy ilyen órát és tudtam, hogy ez nekünk is nagyon hasznos lesz. Tehát beiratkoztunk egy tanfolyamra. Ez volt az első nagy hiba a kutyaiskolával kapcsolatban. Egy pár hónapos kölyköt nem tanfolyamra kell beíratni, hanem egy ovis csoportba járatni, ahol a legfőbb cél az, hogy megismerkedjen más kutyákkal, esetleg egy-két alapvető vezényszóval és mindezeket játékos formában. Merthogy egy kiskutya még leginkább játszani szeretne, nem pedig folyton az embert lesni, hogy éppen mit kell csinálnia. Mindezek mellett a csöppségek még annyi ideig se tudják a figyelmüket megtartani, mint egy nagyobb kutya. És itt 5-10 percekről beszélünk.

Nem akarom túlmagyarázni ezt a legelső kutyaiskolát, mert a kezdetekben nekem is tetszett és azt hittem, hogy jól fog működni. Aztán több dolog is közrejátszott abban, hogy “pucoltunk” onnan. Egyrészt az első alkalmakkor egy szimpatikus tréner tartotta az órákat, aki azért igyekezett külön-külön is figyelmet szentelni a kutyáknak, kisebb-nagyobb sikerrel, de sajnos őt valaki más váltotta fel. Másrészt volt ott egy vad, agresszív kutya, akitől még én magam is féltem (szájkosarat kellett rá adni) és akinek szerintem nem egy ilyen foglalkozáson lett volna a helye. Továbbá, amit korábban is említettem, Zserbóka kölyök lévén nagyon hamar elveszítette az érdeklődését, tulajdonképpen én ráncigáltam ide-oda, ráadásul ezt a nyári forróság kellős közepén. A feladatokról csak annyit mondanék röviden, hogy szinte rögtön a mélyvízbe dobtak minket. Ültetés, fektetés, láb melletti séta, gyere ide-gyere oda és további kiskutya fárasztó gyakorlatok. Az egyetlen pozitívum és ami nagyon tetszett, hogy minden foglalkozás végén egy játékpályát állítottak fel, ahol végig kellett vezetni a kutyusokat jutalomfalattal. A csavar a dologban, hogy szerintem ez csak nekem tetszett, Zserbókának már nem annyira, mivel a végére mindig nagyon elfáradt.

A fentebb felsorolt okok miatt döntöttünk úgy, hogy nem folytatjuk tovább ezt a tanfolyamot, ahol egyébként havonta kellett tagdíjat fizetni és szombat-vasárnap lehetett részt venni az órákon. Ezt követően pár hónapos kihagyás következett, amíg újból elhatároztuk magunkat, hogy ismét a tanulás útjára lépünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük