
Kutyafuttatók Budapesten – IV. kerület (Újpest, Káposztásmegyer)
Tekintettel arra, hogy nem mindig van időnk arra, hogy egy hosszabb, autóba ülős kirándulásra induljunk kutyusunkkal, ezért úgy döntöttünk, hogy ebben a cikksorozatunkban megkeressük, hogy Budapest egyes kerületeiben milyen kutyafuttatók közül válogathatunk. Ezek között hatalmas különbségek fedezhetők fel, de mindegyiknek a lényege, hogy itt szabadon engedhetjük a kedvencünket, találkozhat más négylábúakkal, tehát remek szocializációs lehetőség és persze levezethetjük a felgyűlt energiát. Mindemellett sok helyen különböző játékokat is találni, így akár gyakorolhatjuk az engedelmességi- és ügyességi feladatokat, vagy csak szimplán jól érezhetjük magunkat.
Elsőként a fontosabb újpesti és káposztásmegyeri kutyafuttatókat szedtük össze, mivel nekünk ezek vannak a legközelebb és egyes helyeken gyakorta megfordulunk. Ezek között megpróbáltunk egyfajta rangsort felállítani. Az elbírálásban szerepet játszott például, hogy mennyire árnyékos a hely, vannak-e játékok a területen, van-e vízvételi lehetőség, illetve hogy akadnak-e általában játszótársak.
1. Ebkavalkád kutyafuttató – 1044, Ugró Gyula sor 1.
Ez az első számú kutyafuttató, amit ajánlunk Újpesten. Hatalmas terület, ahol nagyon jókat lehet futni, fogócskázni és labdázni. Vannak árnyas fák, amik alatt padokon a gazdik is megpihenhetnek. Mindig akad egy játszótárs. Két hátránya van, mégpedig az egyik, hogy sok másik helyhez hasonlóan ősszel, illetve kora tavasszal kikopik a fű bizonyos részeken és nagy a sár. A másik, hogy nincs vízvételi lehetőség, de sajnos ez a legtöbb kutyafuttatóra igaz. Összességében véve azonban, ide gyertek először, ha Budapest északi kerületében jártok!
2. Megyeri úti kutyafuttató – a Megyeri út és az Óceánárok utca találkozásánál
Ez a személyes kedvencünk és sokszor ezért szoktuk ezt a helyet választani. A Farkaserdő mellett található közvetlenül ez a hosszúkás alakú, nagy kutyafuttató. Itt nem szoktak olyan sokan megfordulni, valószínűleg az erdő közelsége miatt, de ezért is szeretjük, mert el lehet egy kicsit vonulni. Itt is van pár játék, de inkább a nagy tér szuper, ahol kötelező a labdázás. Sajnos vízvételi lehetőség itt sincs. Hátránya, hogy csak két pad van közvetlenül a bejárat előtt, ahova le lehet ülni.
3. Szilas park kutyafuttató – 1046, Szilas park
A Szilas park végén található ez a kutyafuttató, ami előtt már tulajdonképpen szabadon lehet engedni az ebeket, de persze csak saját felelősségre. Mi régebben jobban szerettük valamiért, de ez inkább annak köszönhető, hogy ez van a legközelebb hozzánk. Egyébként egy viszonylag kicsi hely, ahol kevés árnyék van, viszont van pad a gazdiknak. Mi egy kicsit igazságtalannak érezzük, hogy nincs vízvételi lehetőség, mivel a Szilas park elején található egy szuper játszótér, ahol viszont van víz. Plusz pont, hogy van világítás, így egy esti séta alkalmával is érdemes ide benézni.
4. Bőröndös utcai kutyafuttató – 1048, Külső Szilágyi út 54.
Ez a hely már Káposztásmegyeren található, szerintünk nagyon jó, központi helyen. Igaz, hogy kicsi a területe, de eléggé árnyékos és van egy pad is rajta. Szerintünk itt is szinte mindig akad játszótárs, így kiváló választás, ha szórakozni szeretnénk egy kicsit. Elsősorban az elhelyezkedése miatt ajánlott, de valamiért nekünk a hely atmoszférája is bejön.
5. Bulldog kutyafuttató – 1042, Rózsaliget köz
Egyszer látogattunk el erre a kutyafuttatóra, ami sajnos nekünk nem igazán jött be. A talaj itt homokos, nem füves, ami nem jó a kutyusoknak. Esős időben tiszta sár lesz az egész kutya, amúgy meg a port kell belélegeznie. Amikor mi itt jártunk, akkor nem volt semmilyen játék és pad sem, vízvételi lehetőség még annyira sem. Egyébként a panelházak között található ez a futtató, mellette több játszótérrel is, tehát ez inkább a családok miatt került ide.
kép forrása: ujpest.hu


One Comment
Pingback: