Jan Fennell: Tanuljunk meg kutyául

A szerzőről

Jan Fennell neve valószínűleg nem mindenkinek hangzik ismerősen a hazai kutyatartók körében, azonban Angliában nagy népszerűségnek örvendett a 2000-es évek elején. Technikáját Monty Robert hatására fejlesztette ki, aki a lovakkal foglalkozott hasonlóképpen. Kutyakiképzőként a BBC-vel vett fel egy olyan sorozatot, amely problémás kutyák rehabilitását mutatta be és nagy sikert ért el.

Jan már gyerekkorától kezdve szerette a kutyákat, azonban őszintén beszámol arról, hogy a legelső kutyáját elaltatta, mivel a gyermekét homályos körülmények között megtámadta. Ezt követően kezdett el mélyebben foglalkozni a kutyatartással és kutyapszichológiával és végül kidolgozta a saját, jutalomalapú, pozitív megerősítésen nyugvó módszerét.

Először megrökönyödve olvastam arról, hogy hogyan lehetett képes egy neves kutyatréner megválni a saját kutyájától, azonban a későbbiekben a módszere annyira meggyőzőnek bizonyult, hogy szinte meg is feledkeztem erről a dologról. Azért azzal tisztában kell lennünk, hogy régebben, és nem is olyan régre kell visszatekintenünk, a kutyákkal teljesen más kapcsolatot ápoltunk és csak az utóbbi években kezdett el terjedni az a felfogás, hogy a kutya a család tagja. Teszem azt hozzá, hogy ez vidéken sok helyen még mindig nem állja meg a helyét.

Módszere

A módszere alapvetően azon alapul, hogy a kutyák a farkasoktól származnak és a falka szellemében élik mindennapjaikat. Eszerint kell hozzájuk viszonyulnunk. A kutyák nem tudnak semmilyen más szociális rendszerben gondolkodni, csak a falkában, ezért nekünk kell hozzájuk alkalmazkodnunk. “A kutya nem fogja megtanulni a mi nyelvünket – nekünk kell megtanulni a kutyáét.” – írja Jan.

A falka élén mindig a falkavezér áll, aki a hierarchia csúcsa. A küzdelem ezért a helyért folyamatos a tagok között. A legtöbb problémát pedig az jelenti, ha nem a gazdi foglal helyet ebben a pozícióban, így a kutya azt érzi, hogy ő a falkavezér és ő a felelős az egész falkáért. Ettől lesz frusztrált és stresszes és ebből alakulnak ki az enyhe, vagy akár komolyabb viselkedési problémák.

De hogyan tudjuk ezeket kiküszöbölni, vagyis mit tehetünk azért, hogy mi legyünk és maradjuk a falkavezérek? Ezt tudhatjuk meg Jan Fennel ezen könyvéből, illetve hasonló a tartalma a Kutyapszichológia című művének is, ezért elég, ha csak az egyikkel ismerkedünk meg alaposabban.

A négy alapkő

Négy alapköve van a vezér pozíció megszerzésének és megtartásának, amiket ha következetesen betartunk, akkor egy nyugodt, békés élete lehet a kutyánknak és nekünk is. Ezt nevezi Jan szívélyes köteléképítésnek. Mindegyiknél nagyon fontos, hogy a gazdi nyugodt és következetes, tehát meggyőző legyen.

Az első az újraegyesülés kezelése. Ezt akkor kell alkalmaznunk, ha például elmegyünk otthonról, vagy egy ajtó, illetve bármilyen egyéb fizikai akadály áll közöttünk és a kisállatunk között. Amikor hazaérünk, illetve ismét találkozunk kiskutyánkkal, nem szabad rögtön üdvözölnünk. Meg kell várnunk, hogy a lelkesedése alábbhagyjon, hogy az izgatottsága elmúljon. Érdemes még minimum öt percig várni, miután már megnyugodott és ezt követően viszont mindenképpen hívjuk oda magunkhoz, a nevén szóltva és dícsérjük meg. Ez akkor is igaz, amikor elhagyjuk a helyiséget, vagy a lakást. A magyarázat nagyon egyszerű. A falkavezér sem jelenti be és köszön el ünnepélyesen, ha elhagyja a falkát, illetve ha visszatér. Az elválásnál és az egyesülésnél is jelzi, hogy ő az első a rangsorban és mindenki várja ki az idejét, amikor üdvözölheti. Első hangzásra nagyon fura, hogy ne vegyünk a kis szőrgombócról tudomást, azonban sokkal könnyebb ezt betartani, mint ahogy gondoljuk és higgyétek el nekem, érdemes megpróbálni.

A következő pont a gesztusevés. Gondoljunk csak bele! Ki eszik először a falkában? Hát nem a csöppségek. Megvan a rendje és a módja az étkezésnek. Mindig először az alfa pár táplálkozik, majd jönnek a sorban őt követők. Ezt kell nekünk is imitálnunk, amikor enni adunk a kiskutyánknak. Ezt úgy csináljuk, ha lehet, hogy szedjünk ki a neki szánt ételt a táljába és helyezzük az asztalra. Tegyünk magunknak is egy tányérra mondjuk egy kekszet, vagy egy ropit és azt azelőtt fogyasszuk el, hogy neki odaadnánk a reggelit/vacsorát. Ezzel jelezzük, hogy mi vagyunk az elsők, akik jóllaknak és csak azután következik ő. Én ezt azért kicsit leegyszerűsítve szoktam. Kiszedem a tálkába a kutyakaját és úgy teszek, mintha pár szemet ennék belőle, de közben nem veszek róla tudomást és utána odaadom neki a tálját.

A következő lényeges momentum, amikor meg kell győznünk a kutyánkat, hogy mi vagyunk a vezér, amikor idegen érkezik a házhoz. Ekkor rögtön minden eb első akar lenni az üdvözlésben, tudni akarja, hogy ki érkezik, védi a területét. De a falkavezér feladata, hogy eldöntse, hogy ki jöhet be a falka területére, ezért ekképp kell kezelnünk a látogatókat. Számomra talán ez a legnehezbb feladat, mivel Zserbó olyan, mint egy puskagolyó. Észbe se kapok és már kint van, bent van, itt van, ott van. Erre a legjobb módszer, ha még szép (!) szóval nem tudjuk irányítani a nyugodt köszönést idegeneknek, hogyha pórázra tesszük az izgatott jószágot és azzal koordináljuk. Ha ennél is rosszabb a helyzet, akkor marad a másik helyiségbe kicsukás. Hát sajnos Zserbónál sokszor ez a helyzet, pláne ha teljesen idegenek érkeznek a lakásba. Ezt követően már könnyebb pórázra venni és nyugodtan hagyni, hogy üdvözölje az új jövevényt.

Az utolsó, de mégis szerintem talán leglényegesebb dolog, hogy jó falkavezérek legyünk a sétával kapcsolatos. Teszem azt hozzá, hogy ez a legnehezebb is. A séta során mindig a falkavezér halad legelől. Ő irányítja a hadműveletet. Itt megint a kíváncsiság problematikája merül fel, hiszen minden kutya imád sétálni, felfedezni, ismerkedni új dolgokkal és ekkor nem könnyű őket kontrollálni. De hogyan haladjunk mindig elől? És tényleg mindig elől kell haladni? Az természetes, hogy megtanítjuk a lábhoz parancsot és bizonyos helyzetekben azt használjuk (jutalomfalat segítségével, ha kell). De azért vannak szituációk, amikor nem kell láb mellett menniük, ezért kicsit oldalra/előlre engedjük őket, de mégis húznak. Ekkor érdemes az ellenkező irányba fordulni. A lényeg, hogy ne mi kövessük a kutyát, hanem érjük el, hogy ő kövessen minket. Én ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy gyorsan egymás után sokszor irányt változtatok, így kényteken rám figyelni és követni. Pár perc múlva már érti is, hogy mit akarok elérni és el van intézve, hogy ne húzzon.

Alapvető utasítások és korrigáció

Az alapvető utasításokról sem feledkezik el a szerző, amelyekkel mindenképpen meg kell ismertetnünk a kutyánkat ahhoz, hogy biztonságos és nyugodt sétáink, valamint mindennapjaink legyenek. Ezek a következők: ül, láb melletti séta, megfordul, megáll, várakozás és visszahívás. Ezeket érdemes először otthon nagyon alaposan betanulni és azt követően alakalmazni kint, ismeretlen helyeken, ahol egyre több inger ér minket. Ami a legfontosabb, hogy mindig gondoljunk bele a kutya nézőpontjába. Sohase erővel, agresszíven alkalmazzuk ezeket az utasításokat, ne kényszerből csinálják meg. Vezessük rá őket, jutalmazzuk meg a helyes viselkedést és ismételjük minél többször és persze soha ne adjuk fel.

De mit tegyünk akkor, ha a kutyánk nem hallgat ránk és megint nem kívánatos a viselkedése? A legegyszerűbb és leghatásosabb módszer, ha egyszerűen nem veszünk róla tudomást. Gondoljunk csak bele, ő mindig a “középpontban” szeretne lenni, mindig a figyelmünkre vágyik, hogy vele törődjünk. Ezért a leghatásosabb, ha valami rosszat csinál, akkor szimplán ne vegyünk róla tudomást egy ideig. És ez nem azt jelenti, hogy a szóbeli tiltást nem kell néha alkalmazni.

Összefoglalás

Az előbb említett négy lépést, valamint az alapvető utasításokat minimum harminc nap kell elsajátítani, lépésről lépésre Jan szerint. Röviden megismerkedhetünk a saját falkája történetével is, ami személyesebbé teszi az írást, illetve sokszor hoz fel példákat a műsorban megismert és rehabilitált kutyák történetéből is, ami pedig biztató, lelkesítő hatású annak, aki bele szeretne kezdeni ebbe a folyamatba.

Összességében javaslom mindenkinek, akinek kutyája van, vagy szeretne, vagy érdekli a téma, hogy olvassa el ezt a könyvet, mert rengeteg érdekes és hasznos információt megtudhatunk a kutyanevelésről és -pszichológiáról. Próbáljuk ki a fentebb említett fogásokat, hiszen semmi veszíteni valónk nincsen, de ne felejtsük el, hogy érdemes kitartónak is lenni, mivel nem egy-két nap alatt fognak megváltozni berögzött viselkedési minták és a kiskutya se egy hónap alatt lesz nagykutya.

További kutyás könyvajánlókért erre tessék.